Sajnálatos, hogy szükség volt ennek a menüpontnak a létrehozására, de
úgy gondoltuk, aki képes néhány DVD-lemezért cserébe eljátszani a becsületetét, az rászolgált arra, hogy
megkülönböztetett figyelmet kapjon tőlünk. Talán az is előfordulhat, hogy aki megtekinti e lapot, éppen az
általunk közzétetteknek köszönhetően kerüli el, hogy meglopják.
ENNEK A DÍSZPINTYNEK IS KALITKÁBAN A HELYE!
Név:
SZILÁGYI ZOLTÁNNÉ
Amiért portálunkra került:
Szilágyi Zoltánné, férjével 2010. április 23-án kikölcsönözte az Egy maréknyi dollárért, Keoma és A múlt szökevénye című filmeket a Minden csoda 3 napig tart akció keretében.
Néhány nap múlva megkerestük telefonon, de kiderült, hogy a megadott telefonszám már nem az övé. A debreceni lakcímét is felkerestük ami a lakcímkártyán szerepelt, ám ott azt az információt kaptuk, hogy ott nem is lakott sohasem. Tehát a lakcímedre bárki bejelentkezhet a tudtod nélkül?!
A filmek a mai napig nem kerültek vissza és a közel 40 ezer forintos késésdíj sincs rendezve.
MÉG EGY DÍSZPINTY!
Név:
KOCSIS SÁNDOR
Amiért portálunkra került:
Kocsis Sándor 2009. május 27-én harmad magával kikölcsönzött tőlünk
három DVD filmet. Pár nappal később telefonon beszéltünk, és akkor megígérte, hogy behozza a filmeket és
rendezi a késést. A következő telefohívásunknál már egy másik személy vette fel a telefont és azt közölte, hogy
pár napja vette ezt a kártyát és nem ismeri Kocsis Sándort! Ezt a csehszlovák szöveget nem ettük meg és még
néhány kísérletet tettünk Sándor megkeresésére.
Mivel ez eredménytelennek bizonyult, feljelentést tettünk a rendőrségen, mert a mai napig nem került hozzánk
vissza egyetlen dvd sem és az időközben felgyülemlett késedelmi díjat sem rendezte ez a "díszpinty".
SAJNOS, VANNAK MÉG ILYEN EMBEREK!
Név:
VÖLGYI ERZSÉBET
Amiért portálunkra került:
Völgyi Erzsébet 2006. július 11-én tékánkból kikölcsönözte
az Oroszlánkirály 1. részét, valamint a Jöttünk, láttunk, visszamennénk 1-2. DVD-ket. 2006.október
12-én, házkutatás alkalmával megkerült mindhárom film, viszont fenntmaradt 86.000 Ft késedelmi díj, ami
nem lett rendezve.
Köszönjük a debreceni Rendőrkapitányság nyomozóinak áldozatkész munkáját!
Ő IS EGY ILYEN EMBER!
Név:
GAJDICS JÓZSEF
Amiért portálunkra került:
Gajdics József 2008. február 14-én DVD Tékánkból
kikölcsönözte az Apu boldogsága című filmet, ám vissza már nem hozta azt. Telefonon kerestük, de
vagy nem vette fel, vagy kikapcsolta a készüléket. Ezután SMS-ben, e-mail-ben és levélben arra
kértük, hogy ha a késés összegét nem is rendezi, de a filmet legalább juttassa vissza részünkre.
Ez a mai napig nem történt meg, és a 16.200 Ft-os késést sem rendezte. Mi minden tőlünk telhetőt
megtettünk az ügyben.
Ő SEM KÜLÖNB!
Név:
HORVÁTH ATTILA
Amiért portálunkra került:
Horváth Attila, Csapó utcai lakos 2008. március 30-án
kikölcsönözte a Motel 2. című filmet. Többszöri telefonhívás után közölte, hogy az autóját
feltörték, és a DVD filmünket is elvitték. Megegyeztünk, hogy a körülményekre való tekintettel
korrekten rendezzük az ügyet. Tucatnyi telefonhívás és jó pár személyes találkozásnál, mindig
ígéretet kaptunk, hogy másnap bejön és rendezi a tartozását. Ez a mai napig, azaz 2008. július
17-ig nem történt meg. A legszomorúbb az egészben, hogy egy régi ismerősről és klubtagról van
szó, aki ráadásul a közelben lakik. Erre mondta Stallone, hogy NBS - Ne Bízz Senkiben!